„A jövőről nem sokat tudok,/ de a végítéletet magam előtt látom” – írja Pilinszky János. Olyan költőről van szó, aki részletkérdésekkel soha nem foglalkozik, csak a végsőkkel. Neki nem az ember jut eszébe az Istenről, hanem az Isten jut eszébe az emberről. A Megfeszítettről nem az ember szenvedése jut eszébe, de az emberi szenvedésről a Megfeszített jut eszébe. És minden megoldhatatlanságra a szeretetben talál választ.
Férjem többször mesélte felejthetetlen élményét, amikor egyszer autóvezetés közben messziről egy feketedő, mozgolódó madárfelhőt látott, és csak egészen közelről ismerte fel a helyzetet. Egy sebesült, vergődő fecskét társai nem hagyták magára, leszálltak hozzá az országútra, nem tudták magára hagyni. Ez a kép a természet, a teremtett világ szeretetre teremtett voltát ábrázolja. Ahogy a ragadozás, az erőszak kényszere a bűnbeesett világ helyzetét jelképezi.
Az állatok világa nem lehet alacsonyabb rendű, mint a miénk. Az ember mint teremtmény uralmat kapott fölöttük, de lelkükbe nem láthat; gazdagságukat, bonyolultságukat, nyelvüket nem értheti. Tudást kapott, nem mindenhatóságot; tudása is a bűnbeesett emberé. Nem tudjuk, hogy az állat számára mit jelent az idő, így jobb arról semmit sem állítani. De azt tudjuk, hogy számunkra feladvány az idő, létünk kerete. „Tér és idő keresztjére vagyunk mi feszítve, emberek.” (Pilinszky) Előre és hátra tekintünk, mint az ókori római Janus istenség arca. De milyen messze látunk?
Lelki szemekkel talán oda is, ahol a lehetetlen lakik. Ahol nem úgy kell gondolnom Balázsra, hogy már alig lehet érteni a hangját, nem tudja mozgatni a fejét, de igenis haza akar jönni Magyarországra. Ahol nem úgy kell gondolnom a tanítványomra, hogy a büdös kölök már megint nem olvasta el ezt a kötelező olvasmányt sem, és nem megyek vele semmire. Ahol nem úgy kell gondolnom Ellára, hogy a saját betegsége és fájdalmai eltörpülnek a fiáért érzett aggodalom mellett. Ahol nem kell éveket számlálni, a kapcsolatok kudarcát elkönyvelni, a meg nem értést elviselni. Ahol nem kell csalódni abban, ami jó volt, de megromlott, igaznak látszott, de hamisnak bizonyult. Ahol nincs már ellenféllel megvívandó harc, és nincs több erkölcsi próba, és nincs mit bírálni. Ahol valami egészen más tükörben látjuk magunkat és egymást. Mert fölöttünk és koldus voltunk fölött láthatóan győzött az Erős, aki idelenn megfosztotta magát isteni erejétől.
Az ember vágyódni sem mer oda, mert úgy gondolja, hogy átugrik, kihagy, elmulaszt valamit. Igen, képtelenek vagyunk elengedni, amit a markunkban tartunk. A szemünket kell felemelni oda, ahol az Isten cselekszik. A szemünket emelheti fel oda a Lélek.
Pilinszky János: Mielőtt
A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.
A sokaságban senki sem keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.
2021 újév Goór Judit
