Január 22-én, pénteken, 18 órakor ökumenikus imaheti alkalmat tartottunk a szendi katolikus templomban, ahol imádságra, éneklésre és igehallgatásra gyűltűnk össze. Az istentiszteleten mindhárom felekezet lelkésze, plébánosa együtt szolgált. Igazán áldott alkalom volt, amelyen a különbségek helyett arra figyeltünk, aki által közösségünk lehet: Krisztus Urunkra.
Katolikus Testvéreinknek köszönjük, hogy vendégül láttak bennünket templomukban! Urunk áldását kérjük keresztény Testvéreink életére, közösségeink épülésére!
Az ökumenikus alkalmon elhangzott igehirdetésem:
„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.”(Jn 17,20-23)
Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Ma gyakran gondolunk utazásra. Egyre szívesebben utaznánk szeretteinkhez: családtagokhoz és barátokhoz. Sokszor gondolunk az elmúlt évek utazásaira, élményeinkre. Jó elővenni a fényképeket, a videókat. És milyen jó tervezni az újabb és újabb utakat, mindig más helyekre! Még akkor is, ha talán nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy mikor is indulunk útnak.
Amikor kirándulunk valahol, mindig örömmel nézzük meg a helyi nevezetességeket. Az esetek többségében a templomok is közéjük tartoznak, sőt még az is lehet, hogy katedrálisokat, székesegyházakat láthatunk. Vannak templomok, amelyeket csak hosszú órák alatt járhatunk körbe. Mégis érdemes. Akkor is, ha ezeket egészen távoli országban találjuk, akkor is, ha talán távol áll tőlünk, ha távolinak érezzük magunktól, hiszen mennyivel másabb, mint a mi otthoni, jól ismert templomunk, a saját közösségünk épülete. A képek, a szobrok… más kultúráról, más történelemről árulkodnak. Milyen nehéz megértenünk, milyen nehéz magunkévá tenni, befogadni! Mégis: mindegyik alkotásban van valami egészen közeli. Valami mindig változatlan.
Egy ilyen külföldi út során történt, hogy nem csak megnéztünk egy templomot, hanem részt is vettünk a vasárnapi alkalmon. Bevallom, nem gyakran veszek részt külföldi istentiszteleteken, különösen akkor, ha nem beszélem az ország nyelvét. Hiszen ha nem is érthetem, miért vagyok ott?- tehetjük fel a kérdést.
Mégis, meglepő volt, hiszen a távolság ellenére, valamit megértettem:
Minden alkalommal, amikor elhangzott Jézus neve az istentiszteleten, elhangzott énekben, azt megérthettem. Tudhattam, hogy keresztény közösségben vagyok. Még a különbségek ellenére is. Itt is Jézusban hisznek, amint én is. A szavak tengeréből Jézus neve volt az, ami összekötött engem mindazokkal, akik ott voltak.
Így vagyunk ma mi is együtt az ökumenikus imahéten. Hiszen az imént felolvasott igeszakaszban maga Jézus szavai hangzottak el. Jézus miatt vagyunk ma itt mindannyian.
Ökumenikus imahét. Imahét. Itt, ma Jézus erre is jó példát ad számunkra, hiszen valóban egy imádságot hallhattunk. Egy imádságot, amelyet halála előtt mond értünk.
Különösen nehéznek érezzük közösségeinkben és személyes életünkben is az elmúlt időszakot. Talán ezért is, de ezen felül is: micsoda felemelő, hogy Krisztus értünk imádkozik! Hogy Ő maga már imádkozott értünk!
Azonban nem csak értünk imádkozik, hanem az egységünkért. A Benne hívők egységéért imádkozik. Milyen hatalmas időt ível át ez az imádság. Hiszen a tanítványi körtől eljutunk egészen a mai napig. Jézus mindazokért imádkozik, akik Benne hisznek. Mindazokért az egész egyháztörténetben, akik Jézusért éltek, és érte haltak. Imádkozik a mi gyülekezetünkért, és személyesen a mi életünk is benne van ebben. Azért imádkozik, hogy legyünk egységben.
Ha őszinték akarunk lenni, az egység az egyik legnehezebb ügy. Ha a legkisebb emberi közösségeket nézzük már ott is konfliktusokat, már ott is szakadásokat találunk. Az ember nem tud igazán egységben maradni. Mennyire nehéz elfogadni a másik véleményt, mennyire nehéz bízni a másikban. Közel lépni a másik emberhez. És mennyivel könnyebb a saját igazunkat hangoztatni, abba kapaszkodni. Még akkor is, ha ezzel ezer sebet ejtünk.
Talán manapság ezt jobban érzékeljük. Azt gondolom, hogy azért is, mert egyre többen tudnak hangot adni a véleményüknek az online térben. De mégsem újkeletű dolog ez, hiszen már az Újszövetség is erről tanúskodik. Már az első gyülekezetekben is nehéz volt az egységet megtartani, hiszen ott is viták alakultak ki: valaki Pétert, valaki Pált, másvalaki Apollóst találta jobbnak, s a többit nem fogadta el. És persze a hagyománybeli különbségek is vitát szültek.
Egységet teremteni az emberek között hihetetlenül nehéz. Hiszen mások vagyunk. Más a személyiségünk, más hagyományaink vannak, más dolgok érdekelnek. Más dolgokhoz ragaszkodunk. Még akkor is mások vagyunk, ha mindannyian Krisztushoz tartozunk.
Jézus azonban nem véletlenül imádkozik az egységért. Hiszen a teljes egységet nem tudjuk mi megteremteni egymás között. Ezt látnunk és tapasztalnunk kell a hétköznapi életben is. Az egység, a teljes egység olyasmi, ami a felszín alatt gyökerezik.
Egyfajta egységet csak sokféle lemondás árán teremthetünk. Ilyen a kompromisszum vagy a tolerancia.
Jézus azonban másfajta egységről beszél.
Ezt hallhatjuk:
„hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek,” (Jn17,21)
Ez az egység azért más, mint amit mi teremthetünk egymás között, mert másfajta viszonyt feltételez. Ehhez nem megegyezés szükséges, mint a kompromisszumnál. Nem is türelem vagy megtűrés, mint a toleranciánál. A bűn miatt az egységet mi csak nehézségek árán és csak részlegesen tudjuk megteremteni.
Krisztus mégis egységre hív bennünket. Hiszen az Újszövetségből is tudjuk, hogy az egység megrontója a gonosz, vagyis a diabolosz. Aki szétdobálja azt, ami egyben van, ami rendezett. Tehát mindazt a rendet, azt az egységet, amelyet Isten alakít ki, amelyet teremt a világban, azt tönkreteszi.
Isten viszont kegyelemmel jön elénk. És ez a személyünktől független. Így találkozhatunk Vele akár a templomunkban, a gyülekezetünkben. Misén, vagy istentiszteleten. Találkozhatunk imádságban, vagy a Bibliát olvasva. Találkozhatunk akárhol és akármikor, amikor csak Isten elénk jön, hogy egységet teremtsen közöttünk és közötte. Hogy rend legyen az életünkben Őáltala. Ez a kegyelem, ez a szeretet hidat ver közénk és Isten közé. Ez a kegyelem egészen valóságos és egészen közel jön hozzánk Krisztusban. De nem csak közel, hanem egyesít bennünket Vele. Egyesít, vagyis egységet teremt. Ez az egység ajándék, ez az egység rend.
És ez a rend és ez az egység, amelyet pedig megtapasztalhatunk Krisztus által, egy újfajta kapcsolathoz vezet bennünket: egymással.
Olyan ez, mint a napraforgó. Nem tudjuk megtiltani neki, hogy a fény felé forduljon. ha süt a nap, azonnal hatással van rá. Olyan hatással, amelyet mindenki láthat, és amelyre mindenki rácsodálkozhat. És így van hatással a mi életünkre is Urunk kegyelme.
Ahogy Jézus is mondja: látható hatása van Isten szeretetének. Látható hatása, hogy mások is lássák Isten szeretetét, lássák, hogy igazán jó katolikusnak, reformátusnak és evangélikusnak lenni: jó kereszténynek lenni. Vagyis Krisztus követőjének lenni.
Hiszen, ahogy az igehirdetés elején is mondtam… szeretünk utazni, és talán már most tervezgetjük utazásainkat. Jézussal azonban mindig úton lehetünk, Ő különleges útra hív bennünket, mindannyiunkat közösen.
Így imádkozzunk mindig egymásért, ahogy Urunk is imádkozik értünk. Ámen
Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy egységre hívsz bennünket. Kérünk, hogy így légy velünk közösségeinkben, légy gyülekezeteink, alapja, és add, hogy általad egyek lehessünk! Segíts, hogy ezáltal is meglássa a világ, hogy eljöttél! Ámen
