Az istentiszteletről készült felvétel:
Az istentisztelet prédikációja az alábbiakban található teljes terjedelmében.
„Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét, amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog.
Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.”
(Jel 1,9-18)
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Vajon ki a legbefolyásosabb ember a világon?
Nehéz volna ezt meghatározni, de bizonyos rangsort lehet állítani. Gazdasági, politikai szempontok alapján. Lehet találgatni. De lehet akár egy gondolkodó, lehet egy filozófus vagy éppen művész is, akinek gondolatai olyan nagy hatást gyakorolnak az egész közösségre.
Ki a legbefolyásosabb, személy szerint számunkra?
Ki gyakorolja ránk a legnagyobb hatást?
Ahhoz, hogy valakinek hatalma legyen, szükség van bizonyos feltételekre. Legalábbis talán így képzeljük el. Valamilyen módon vagy anyagiakra, vagy arra, hogy eljuttathassa a gondolatait a szélesebb közönséghez. A személyisége vagy az eredménye is lehet meghatározó. Sokszor még az is, hogy milyen lehetőségei, eszközei vannak.
Ezért különös lehet, hogy mai igénkben éppen Jánoshoz szól Jézus. Hiszen János száműzetésben volt Patmosz szigetén. A Római Birodalomban a keresztényeket üldözték, János pedig ennek következményeként került őrizetbe, minél távolabb a gyülekezetektől és a városoktól. Hogy kinek is van hatalma az ember élete felett, az mindennapi tapasztalat volt. Hiszen maga János írja, hogy a hitéért került Patmosz szigetére, ezért került rabszolga sorra. S ez nem volt másként a gyülekezetek életében sem. Ők is megtapaszthatták a küzdelmeket és a nehézségeket.
És ebben a helyzetben mit is lehet tenni? Mit is tehetne onnan János?
Emberileg talán azt mondanánk, hogy semmi lényegeset. János börtönbe kerül, ahonnan emberi számítás szerint nem kerülhet ki. S vajon hogyan tudta a reményt közvetíteni éppen akkor, mikor a leginkább reménytelen helyzetbe került? Honnan van a bizalom, a reménység még itt is Jánosban, mikor a Római császár hatalma éppen tönkreteszi őt?- merülhet fel bennünk a kérdés.
Mi magunk is átélhetjük az elszigeteltség érzését. Az egymástól való elszakítottságot.
Milyen gyorsan átélhettük mi magunk is, hogy nincs igazán hatalmunk a saját életünk felett. Valami más uralkodott el rajtunk, amitől nem könnyű megszabadulni, és amitől aggódhatunk, félhetünk, félthetjük egymást. Ami távol tart bennünket egymástól.
A hétköznapok milyen könnyen összefolynak, s rajtunk is milyen hamar erőt vesz, elhatalmasodik mindaz, ami körülvesz minket, amit tapasztalunk. Olykor nincs elég kitartásunk mindebben, a hitünk megélésére. Még akkor sem, ha időnk éppen lenne rá. A monoton mindennapok, az aggodalom, a közösség hiánya túlságosan nagy hatást gyakorolnak ránk is. Mi is el tudunk veszni!
De van-e egy másfajta, egy nagyobb hatalom mindezek mellett? Valami más hatalom, ami ránk is hatással lehet? Van-e másfajta hatalom, amelyik hozzánk is szól, még ebben a helyzetben is?
Hiszen mai igénkben mégis Jánost bízza meg Jézus az Üzenettel. Még ebben az elszigeteltségben is meglátogatja, és hihetetlen lényeges üzenettel bízza meg Jánost.
Kedves Testvérek!
Az üzenet címzettje a hét gyülekezet, tehát az egyház teljessége. Mindannyiunkhoz szól. Nem csak az akkoriakhoz, hanem hozzánk is. Jézusnak tehát kifejezetten hozzánk, egyenként mindenkihez és az egész egyházhoz is van szava. Éppen ma is.
Talán nagyszombat sötétjét érezzük még magunkon. A sötétségben pedig az ember mindig bizonytalan, mert egyszerűen nem látja a következő lépést. Az árnyak hol nagyobbak, hol kisebbek. Sosem látni jól azt, mi előttünk van.
Oltár előtti igénkben az asszonyok hajnalban indulnak, éppen napkeltekor a sír felé. Még ők is bizonytalanok, tanácstalanok. Nem tudják egyszerűen, hogy hogyan fogják megoldani, hogyan hengerítik el a követ. És mégis úton vannak. Mégis elindulnak a sírhoz! Milyen belső, titkos bizalom, milyen remény indítja őket erre?
Ma bennünket is hív Krisztus. Bennünket is felemel, kiemel a bizonytalanságból, a kérdésekből. Bennünk is hív ezzel a reménységgel, ezzel a bizalommal, ezzel a hittel. Induljunk útnak felé, még akkor is, ha homályos előttünk a következő lépés. Hiszen Ő Világosságával jön felénk. Úgy indul felénk, mint aki kezében tartja az életünket, aki átvilágítja, átlátja mindazt, ami nekünk homályos.
Hozzánk is úgy jön, ahogy Jánoshoz odalépett: „Ne félj…”
Azokkal a szavakkal kezdi mondatát, amellyel az angyalok is megszólították az asszonyokat húsvét hajnalán: „Ne félj…”
Kedves Testvérek!
Olykor mennyire üres tud lenni ez a felszólítás: „ne félj!”. Amikor az ember úgy érzi, hogy mégis van oka a félelemre. Amikor kórházi ágyon várakozik vagy egy szerette miatt aggódik. Üresek ezek a szavak akkor is, mikor vigasztalásnak szánjuk, biztatásul egymásnak. A félelem igazán a hatalmába tud vonni bennünket, s ettől nehéz szabadulni.
Mert a mi szavainkként üresek. Önmagukban semmit nem érnek.
De nem mi, hanem Krisztus mondja ezt, Ő mondja nekünk is: „Ne félj!” Közel jön hozzánk is, hogy ezekkel a szavakkal érintsen meg bennünket a legnagyobb félelmeink között. S a mai húsvét reggelen éppen ennek valóságára vágyunk: hogy ne kelljen félnünk. A békességre. Hogy a félelmeinkből jöjjön és szabadítson meg valaki.
Krisztusnak azonban hatalma van ezt mondani. Neki van hatalma megtenni is! És csak neki van erre hatalma.
Mindig lenyűgöztek a hatalmas katedrálisok. Természetesen a katedrálisok kapuja is hatalmas, nem csak a falai. Rendszerint van legalább 1-2 főbejárat, ahol be lehet menni. És vannak olyan kapuk is, amelyeket általában nem használnak, s így méretarányosan sokkal nagyobbak. Messziről ez nem látszódik, csak mikor az ember már a közelbe ér. Velem is éppen így történt. Ott voltam a katedrális kapuja előtt nem sokkal, mikor láttam, hogy olyan magasan van a kilincs, hogy azt ember nem is érheti el.
Meg sem próbálhattam kinyitni a hatalmas kaput.
„Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai”- mondja Jézus a mai igénkben. Amit mi nem tudunk, és talán most úgy látjuk, hogy nincs is rá megoldás, mert lehetetlen kinyitni, Jézusnak még afölött is hatalma van. Hatalma van a halálfélelem, de még maga a halál fölött is.
Reményt, életet és bizalmat hoz oda, ahol már átvette a hatalmat a csüggedés. Ő a halálból az életre, sőt az örök életre vezet bennünket. Ő olyan ajtót tud nekünk nyitni, ami fölött nekünk nincs hatalmunk.
Urunk feltámadásának örömhíre, az Ő győzelme így ragyogja be ne csak a mai napunkat, de egész életünket. Hiszen neki van hatalma mindenek felett. Bízzuk rá magunkat! Ámen
Imádkozzunk!
Hálát adunk, Urunk, a Te halálodért és feltámadásodért. Neked az élet és a halál felett is hatalmad van. Add, hogy felismerjük életünkben, hogy a Te hatalmad mindig nagyobb, és rád bízzuk magunkat. Ámen